Elfogyni az ölelésben / Elfogyni az ölelésben |
Leírás: |
magyar film, 87 perc, 20222 |
Rendező(k): |
Horgas Ádám |
Szereplő(k): |
Nagy Sándor, Botos Éva, Kelemen Hanna, Kakasy Dóra |
Tartalom: |
Négy ember. Egy 30-as évei közepén járó, önpusztító férfi - megverve zsenitudattal, és megáldva igazi zsenialitással. Egy kora 40-es nagyvilági dáma, akit gyötör szépsége lassú elmúlása. Egy 20-as évei közepén járó, életvidám, frissen elvált fiatalasszony. Egy éretlen kamaszlányból céltudatos felnőtt nővé váló úrikisasszony. A köztük kialakuló szerelmi négyszög önmagában is drámai helyzetet sejtet, de történetük még izgalmasabb, ha tudjuk: valós személyekről van szó. Nyáry Krisztián darabjának hősei Ady Endre és három meghatározó szerelme, Brüll Adél, Dénes Zsófia és Boncza Berta – vagy ahogy a versek megőrizték a nevüket: Léda, Zsuka és Csinszka. Az elhangzott szövegek pontos idézetek a szereplők eredeti leveleiből, naplóiból, visszaemlékezéseiből, Ady Endre verseiből, vagy kortárs tanúk visszaemlékezéseiből. Játszódik Párizsban, Monte Carloban, Budapesten, Lutry-ben, Firenzében, Mariagrünben, Kolozsvárott, Csucsán és Érmindszenten 1909-1915 között. |
Korhatár: |
 |
Elkövetkezendő vetítések: |
|
|
Korábbi vetítések: |
2023.11.22 17:15 - Béke-terem
2023.11.21 17:15 - Béke-terem
2023.11.20 17:15 - Béke-terem
|